Hajszállal kerültek csak többségbe az EU-hoz való csatlakozást támogató voksok Moldovában

2024.10.21

Fordítottak az EU-barát szavazók Moldovában, a referendumon hajszállal, de végül támogatták az EU-hoz való csatlakozást. Az elnökválasztás első fordulóján az európa-barát Maia Sandu kapta a legtöbb szavazatot, de meg kell tartani a második fordulót is.

Hajszállal, de végül az EU-barát szavazatok kerültek többségbe a moldovai népszavazáson, így az ország megváltoztathatja alkotmányát annak érdekében, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Még hétfő reggel is úgy tűnt, hogy a Nem szavazatok maradnak többségben, de végül, a külföldön leadott szavazatok megszámlálása után, az Igenek győztek 50,31%-kal. Nemmel a választók 49,69%-a voksolt.

Az eredmény így is sokkolt sokakat, az előrejelzések azt mutatták, hogy az EU-hoz való csatlakozás támogatói jelentős többségben vannak. A kampány során azonban gyakran lehetett hallani, hogy Oroszország megpróbál beavatkozni az eredménybe. Moszkvának ugyanis nem érdeke, hogy az Ukrajna és Románia között fekvő kis ország az EU tagja legyen.

A referendummal egyidőben elnökválasztást is tartottak.

A szavazatok majdnem száz százalékos feldolgozottsága mellett az látszik, hogy a regnáló nyugatos elnöknek, Maia Sandunak a voksok alig több mint 40 százalékát sikerült megszereznie. Bár ő végzett az első helyen, ez azt jelenti, hogy második fordulót kell tartani, ahol valószínű, hogy össze fognak fogni oroszbarát ellenfelei.

A Maia Sandu vezette kormány szerint mindkét eredményért Moszkva beavatkozása a felelős. Orosz trollok hónapok óta terjesztenek álhíreket, provokátorok uszítanak az utcán és az államfő azt állítja: bizonyítékaik vannak arra, hogy Moszkva 300 ezer ember szavazatát vásárolta meg.

Az orosz vezetés töretlenül tagadja a vádakat.