A vártnál is kevesebb utasra számít a Ryanair

2021.01.08

A tervezettnél is kevesebb utassal számol a Ryanair a márciusban záruló 2021-es üzleti évben.

A cég előrejelzése szerint 26-30 millió utasra számítanak, míg korábban azt kommunikálták, hogy 35 millió utas alatt fognak maradni.

Az ír fapados társaság szerint az új koronavírus elleni intézkedések miatt várhatóan visszaesik majd a februári és márciusi forgalom.

"A WHO már korábban megerősítette, hogy a kormányoknak mindent el kell követniük a durva lezárások elkerülése érdekében, mert a lezárásokkal vírus még nem tűnik el" - áll a cég közleményében.

"Írország járványügyi korlátozásai már most is a legszigorúbbak Európában, ezért ezek az új repülési korlátozások megmagyarázhatatlanok és hatástalanok, amikor a határ továbbra is nyitva van az Ír Köztársaság és Észak-Írország között.".

Egyben felszólították a dublini kormányt, hogy gyorsítsa fel az oltások beadását.